1967.04.30.
Újszász
A 14 kocsival a rakodvágányra betoló 2061 sz. tehervonat ráfutott a vágányra helyezett alátétfára. Utolsó két kocsija siklott és az utolsó kocsi elején tartózkodó vonatfékezõ leesett majd a siklott jármõvek csapágytok-jától halálos sérülést szenvedett.
Hogy a 2061 sz. vonat minél elõbb tovább indulhasson a tolatócsapat két részre oszlott. A tolatás vezetésével megbízott vonatvezetõ az állomás páratlan végére sietett, hogy az ott továbbításra váró kocsikat megvizs-gálja ill. felírja. Az õ tudtával a vonatfékezõ megkezdte a tolatást az állomás páros végén. Kisoroztak néhány kocsit, majd a maradék néggyel rázártak a rakodóvágány elején álló további tízre. Ennek végén egy fékállás nélküli, magas oldalú kocsira kapaszkodott fel a késõbb szerencsétlenül járt vonatfékezõ. Megindultak a vágányon, emberünk pedig a saroklépcsõn állva utazott. Mivel itt a függõleges kapaszkodó hiányzott, csak az ütközõtok felett el-helyezkedõ vízszintes kapaszkodóba tudott fogódzkodni. Ez elég kényelmetlen lehetett, ezért felállt az ütközõtokra és a homlokfal felsõ szegélyvasában kapaszkodva aránylag biztonságban utazott. Itt állva viszont csak a homlokfal felé fordulva tudott utazni és nem figyelhette folyamatosan a pályát. Nem vehette észre a vágányra helyezett meszelt alátétfát, ami a korábbi kõporrakodáskor fehérre szennyezõdött vágányközben nem nagyon látszott. A sikláskor, egyensúlyát veszítve a sínszál külsõ oldalára zuhant és a talajon haladó siklott kocsik csapágytokjának alsó része halálra sebezte. Az alátétfáról soha nem derült ki, hogy ki és milyen céllal helyezte a vágányra.
Valószínõleg a baleset akkor is bekövetkezett volna, ha a vonatvezetõ irányítja a tolatást. Ennek ellenére a baleset vizsgálatakor az õ ill. a másik vonatfékezõ és a mozdonyvezetõ felelõsségét is megállapították utasítás-ellenes munkavégzés miatt.