Baleset részletek


1981.11.30.   09:30
Mohora
M47 2063



A Nógrád megyei Mohora község vasútállomáshoz közel eső, fénysorompóval biztosított átjárójában (AS 479) ütközött a 4. számú Volán GF 28-71 rendszámú Ikarus 266 típusú, Hatvan – Aszód – Balassagyarmat viszonylatban közlekedő 6124 számú járata és a MÁV Balassagyarmatra tartó 4222/II számú három kocsiból álló szerelvényvonata. A balesetben a 70–75 személyt szállító zsúfolt autóbusz 12 utasa a helyszínen, 5 a kórházba szállítás után életét vesztette, 29 személy – köztük az autóbusz vezetője is – súlyos, 24 könnyebb sérüléseket szenvedett. A vonatot továbbító M47 2063 psz. mozdony első forgóvázával kisiklott, a balról érkező közúti jármű pedig a pálya jobb oldalán lévő anyagárokban a kerekein állt meg úgy, hogy eleje a vasúti pályára nézett. A baleseti kárérték kb. 820 000 Ft volt, ebből csak az autóbuszban keletkezett kár 560 317 forintot tett ki. A vasúti pálya 8 órányi időtartamra elzáródott. Felszaba dítását a Hámán Kató Vontatási Főnökségről kivonult MD 603 pályaszámú daru, a közúti segély és egy közúti daru végezte.
A baleset napján az autóbusz vezetője 4 órakor kezdte szolgálatát és két Hatvan környéki járat lebonyolítása után, 7 óra 35 perckor indult el Hatvan autóbusz állomásról a balassagyarmati járattal. Ezen az útvonalon korábban, 1980 tavaszán és nyarán egy-egy járatot teljesített, így a havas, latyakos, csúszós úton kívül talán a helyismeret hiányának is köszönhetően, 18 perc késéssel érkezett Mohora italbolti megállójába. Itt több utast vett fel, majd 35-40 km/h sebességgel folytatta útját a vasúti átjáró felé. Az átjáróra figyelmeztető sávos távolságjelző táblákat egyáltalán nem észlelte, a vasúti átjárót és a fénysorompó pirosan villogó fényeit is csak 5-6 méter távolságból látta meg a jobb felől közeledő vonattal együtt. Mivel megítélése szerint megállásra már nem volt módja, hirtelen gázadással próbált meg a vonat előtt áthaladni a síneken.
A 4222/II számú vonat Magyarnándor állomásról 9 óra 30 perckor indult. Az AS 479 számú fénysorompót működtető, azelőtt 455 méterre lévő behatási pontra ráhaladva a fénysorompót piros villogásra átkapcsolta. Vezetője látva, hogy a berendezés üzemképes – ezt számára a behatási pont- közelében a pálya mellett elhelyezett villogó fehér fény jelezte – engedélyezett 50 km/h helyett az eddig is alkalmazott 47,9 km/h sebességgel közeledett az átjáró felé. A mozdony jobb oldali vezetőállásából vezetett, így a gép szerkezeti kialakítása, a vasútállomás épülete és a vasút mellett lévő fák miatt az átjáró bal oldalát nem láthatta. Mintegy 100 méterre az átjárótól egy kerékpáros gyermeket látott kibukkanni a mozdony orra mögül, aki a fénysorompó piros fénye ellenére hajtott a vonat elé. Ekkor „Figyelj” jelzést adott és változatlan sebességgel 9.33-kor érkezett a szintbeli keresztezésbe.
Az ugyanebben az időben érkező, menekülni próbáló autóbusszal az összeütközés elkerülhetetlen volt. A mozdonyvezető a síneken áthajtó járművet csak akkor észlelte, mikor gépe jobb oldalán meglátta az átjárót elhagyó kocsi elejét. Azonnal gyorsfékezett, ám az autóbuszt gyakorlatilag a fékhatás kialakulása előtt annak jobb hátsó részénél a hátsó híd környékén elkapta, majd 10,3 métert maga előtt tolva 180 fokban megfordította és a jobb oldali anyagárokba kivágta, miközben az kidöntött egy telefonoszlopot és megrongálta egy lakóház kerítését is. A kisiklott M47 2063 az elütés helyétől számított 85 méterre, a síneken jobb felé kifordulva állt meg. Az elgázolt autóbusz utasainak egy része a járműben rekedt, más részük az elütés helyén, a vonat bal oldalán a pályatesttől 20-25 méterre, illetve az autóbusz megállási helyének közelében kiesett a járműből. Két-két áldozatot találtak a mozdony első része és az első vontatott személykocsi (Bhv, 20 55 20-27 298-8) első forgóváza alatt.
A vizsgálat megállapítása szerint a fénysorompó jól működött, a balesetet az autóbusz vezetőjének figyelmetlensége okozta. Bár a szintbeli keresztezés beláthatóságát a fentebb felsorolt tereptárgyak – a közút felől is – akadályozták, az átjáróra figyelmeztető táblákat és a fénysorompót – utóbbit mintegy 300 méter távolságból – látni lehetett. Ezeket azonban nem vette figyelembe, nem is észlelte. Figyelmetlenségének okára a vizsgálat során nem tudott magyarázatot adni, a bíróság előtt a vád tárgyát képező bűncselekményt beismerte.
A súlyosan sérült 27 éves autóbusz-vezetőről a következőket állapították meg. 1973-ban kapott jogosítványt személy- és tehergépkocsira, majd 1975-ben autóbuszra. A 4. számú Volán hatvani üzemegységénél 1978 októbere óta dolgozott, kezdettől fogva tartalékos, váltó beosztásban. A baleset előtti napokban szabadságon volt, mivel addigi hatvani albérletét, ahol feleségével és a baleset idején alig egy éves fiával lakott, a főbérlő 3-4 hónappal korábban megromlott viszonyukra hivatkozva felmondta és annak – egyes források szerint december 1-ig történő – elhagyására szólította fel őket. Mivel egy Gyöngyös környéki faluba szándékoztak költözni, munkáltatójához kérelmet nyújtott be, amelyben áthelyezését kérte a gyöngyösi üzemegységhez. Ezt azonban a vállalat elutasította, így december 15-i hatállyal a munkaviszonyát felmondta. November végére néhány napi szabadságot kért, ezalatt a költözés előkészületeit és a költözést intézte, mely 29-én meg is történt.
November 30-án – a fentebb ismertetett okok folytán valószínűleg nem túl jó idegállapotban – kora hajnalban indult munkába. Ehhez hozzájárulhatott még a korai kelés, a kedvezőtlen útviszonyok és talán a járat késése is. A gázoló mozdonyvezető meghallgatási jegyzőkönyvéből kiderült, hogy a 4295. és a 4222. számú vonatokat továbbító kollégái a baleset után arról tájékoztatták, a balesetet szenvedett autóbuszszal a nógrádkövesdi és a magyarnándori útátjáróban már találkoztak korábban. A jármű mindkét esetben elég nagy sebességgel közelítette meg az átjárót és csak az utolsó pillanatban állt meg az áthaladó vonat előtt. A 4295. számú vonat mozdonyvezetője már fékezett is, mert azt hitte az autóbusz elé hajt. A jelek szerint igen indiszponált gépkocsivezetővel kapcsolatban felmerült, talán látta is a közeledő vonatot, de mivel az személykocsikból állt úgy gondolta, a szerelvény megáll az állomáson. Egy vagy több utas állítólag figyelmeztette is a pirosan villogó fénysorompóra, de tanúk szerint erre kijelentette „még előtte el tudok menni”. Feltételezések szerint sietségének és ebből eredő figyelmetlenségének oka a késés behozásának szándéka volt, ám a fentebbiek alapján ez nem tűnik valószínűnek, és a bíróság sem találta bizonyítottnak. Ilyen érveket a gépkocsivezető sem hozott fel saját védelme érdekében.
Az I. fokon eljáró Balassagyarmati Megyei Bíróság „halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétségben, jelentős kárt okozó, gondatlanságból elkövetett vétségében” 1982. január 27-én kihirdetett B. 4/1982/10 számú ítéletében az autóbusz-vezetőt bűnösnek találta és 9 évi fogházban letöltendő szabadságvesztésre, „végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltásra” ítélte, és kötelezte a felmerülő eljárási költségek megfizetésére is. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezett. A II. fokon eljáró Legfelsőbb Bíróság 1982 áprilisában hozott ítéletében a fogházbüntetést 8,5 évre mérsékelte.